Originally written in English. Translated by Jenson.
Az a lány voltam, akin nevettek. Akivel elhitették, hogy titokban mindenki utálta. Akit lassan úgy megrémítettek, hogy félt felszólalni, félt megmutatni az igazi érzéseit, félt igazán önmaga lenni, mert azt gondolta, “úgyis utálni fognak”.
Ez én voltam egy éve. Aztán rájöttem, hogy sok olyan ember van, aki tulajdonképpen nem utál engem és a Slowly azon helyek egyike volt, ahol megtaláltam ezeket az embereket. Amikor valaki válaszolt, mindig meg tudtam állapítani, hogy örültek annak, hogy írtam nekik egy levelet, néhányan még az angolomat vagy a kreatív kérdéseimet is megdicsérték. Elkezdtem mosolyogva lefeküdni, mert mindig alvás előtt olvastam el a nagyra becsült Slowly leveleimet.
Nagyon sok dolog segített kimásznom a végtelen mélynek tűnő, bizonytalanságból és a szociális szorongásból készült veremből. Hálás vagyok az összesnek és egész szívemből köszönöm azt, hogy a Slowly közössége is egy volt közülük.
