Originally written in English. Translated by emsidian.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy lány. Nagyon szeretett volna barátokra találni, de a szigorú szülei sehová sem engedték el. Meg voltak győződve arról, hogy minden sarkon bűnözők és tolvajok lapultak. Megmondták neki, hogy iskola után rögtön haza menjen. És emiatt a lánynak gondjai lettek a kommunikációval, osztálytársai nem értették meg őt, és egyáltalán nem voltak barátai. Idővel a lány felnőtt és félénkké és zárkózottá vált. Az egyetemen kissé javult a helyzet, de végül elbocsátották iskolakerülés miatt. Kiderült, hogy a depresszió nem számított érvényes indoknak az előadásokról való hiányzásra.

Újra és újra próbált állást szerezni, de már a meghallgatás során tisztázódott, hogy nem fog menni. Elkezdte vagdalni magát azt gondolva, hogy ez mind az ő hibája volt; nem volt senki, akivel beszélhetett volna, és akitől tanácsot kérhetett volna. A szükségtelenség érzése napról napra felemésztette őt. Úgy döntött, hogy nem hagyja el a házat, abban a hitben, hogy úgy könnyebb lesz. A véletlenszerű találkozások az interneten nem vezettek semmire, mert az instant barátkereső alkalmazásokon az emberek általában az arcot, a testalkatot, a bőrszínt és a nemet nézik.

Ám egy nap, egy csomó másik üzenetküldő alkalmazás között megtalálta a Slowly-t. A rajzfilmfiguraszerű avatárok, a postai bélyegek és a laza levélváltás rögtön elnyerte a szívét. Még soha nem volt ennyire nagyszerű számára más embereket, a szokásaikat, a kultúrájukat és a mindennapi életüket megismerni. Valóban hajlandóak lennének üzeneteket küldeni nekem? – gondolta a lány. Ez olyan, mintha egy hosszú, félreértésekkel és nehezteléssel teli rémálomból ébrednénk fel. Elkezdte felismerni önmagát másokban, megérteni a saját és mások érzelmeit. Természetesen a szociofóbia nem múlt el, de könnyebb lett együtt élni vele.

Engedjük meg, hogy kifejezhesse őszinte háláját a segítségért abban, hogy megtalálja önmagát. Ti vagytok a legjobbak.💜