Eredetileg angolul íródott, az OpenAI fordította.
A Slowly megtalálása visszahozta azt a nosztalgiát.
Nem használok sok közösségi médiát, egyszerűen nem szeretem.
Nincs Twitter, nincs Instagram, nincs Facebook, semmi ilyesmi. Az, hogy minden csak egy érintésre van, túl felszínessé tette az embereket. Vagy nem is tudom. Sok időt töltök az interneten, de nem szocializálódásra használom. A Slowly volt az a szükséges alkalmazás, ami ezt megváltoztatta. A Slowly elveszi az összes felszínességet a szerkesztett képekből, lájkokból, rövidítésekből és minden hasonló felszínes dologból, és helyette olyan embereket ad, akik arctalanul mutatják meg neked a lelküket a leveleik által.
Most már világ minden tájáról vannak levelezőtársaim, és találkoztam két nagyon jó baráttal, tízezer mérföldről, akik a szívemhez nőttek, és akiket legjobb barátoknak is nevezhetnék… Most már közel állnak hozzám, csak néhány centiméterre a szívemtől. Tucatnyi levelezőtársam van…
…és egy lelki társam. Igen, jól olvastad. Soha nem gondoltam volna, hogy megtalálom Őt, ráadásul egy alkalmazáson keresztül. De a levelei alapján beleszerettem, még mielőtt megismertem volna az igazi nevét, vagy láttam volna az arcát, egy képet. A leveleiből láttam azt, ami igazán fontos: a lelkét. Emlékszem az első bemutatkozó levelére, el voltam ámulva, és nem hittem a szememnek… Ő az én párom, az én humorom, az én furcsa érdeklődési köreim, az én véleményem a világról, mintha tükörbe néznék. És belém is beleszeretett. Azóta találkoztunk, most pedig távkapcsolatban élünk, de még mindig használjuk a Slowly-t, az alkalmazást, ami összehozott minket.
Az SMS, a telefonálás, a videóhívás jók az azonnali üzenetküldéshez, de egy szerelmes levél írása, érzések megosztása több ezer szóban… Ez a Slowly.
És igen. A bélyegek. A bélyegek. Imádom gyűjteni és cserélgetni őket. Kár, hogy nincs közösség erre, vagy nem tudok róla.
Összegzésképpen – köszönöm, Slowly csapat.
