Eredetileg angolul íródott, az OpenAI fordította.
Mindig is lenyűgözőnek találtam a levelezés ötletét; de hogyan lehet levelezőtársakat találni a digitális világunkban? A Slowly App volt a legnagyobb felfedezésem 2024-ben. Amikor egy jó barátom mesélt erről az alkalmazásról, azonnal felkeltette az érdeklődésemet: rengeteg ember, akit meg lehet ismerni, rengeteg téma, amiről beszélgetni lehet. Így kezdődött az én Slowly utam.
Ebben az évben lehetőségem volt beszélgetni emberekkel a világ különböző pontjairól, és sok érdekes dolgot tanultam különféle kultúrákról. Megtanítottam magam angolul és franciául gondolkodni; és úgy hiszem, ez mélyen befolyásolta a tanulmányaimat is (nyelvészetet tanulok). Egyre magabiztosabb lettem a nyelvi készségeimben. Idén februárban megtudtam, hogy felvettek egy magyarországi csereprogramba; nem volt kérdés, azonnal beléptem a Slowly App-be, hogy magyar barátokat találjak. Ami a legjobban lenyűgöz, és sosem hagyja abba, az az, hogy mennyire nyitott gondolkodású és barátságos emberek vannak ezen az alkalmazáson. Mindenki több mint lelkes, hogy értelmes beszélgetést folytasson, bármilyen témáról is legyen szó. Még odáig is elmentem, hogy saját kérdéslistát készítettem az új barátaimnak; nagyon kreatív válaszokat adnak, és IMÁDOM olvasni őket.
De volt egy valaki, egy nagyon különleges és értékes ember, akit a Slowly-n ismertem meg, és aki szinte megmagyarázhatatlan módon változtatta meg a napjaimat. Az oka annak, hogy az ő nyílt levele felkeltette a figyelmemet, ijesztően egyszerű volt: a profiljában idézet szerepelt a kedvenc versem egyik sorából. A mentális vészjelzőm azonnal megszólalt. Egy aprócska, „csak néhány soros” levelet írtam meg és küldtem el pár perc alatt. Egy nap múlva megérkezett a válaszlevele; és tavaly szeptember óta úgy érzem, én vagyok a legboldogabb ember a világon.
Nem mondhatom, hogy naponta levelezünk, de épp ez teszi az egészet olyan különlegessé: minden héten van egy boldog nap, amikor megkapom a levelét; és nem tudom abbahagyni a mosolygást. Valahányszor írok neki, olyan érzés, mintha valakivel beszélgetnék, akit egész életemben ismertem. Mindig kitalálja a gondolataimat; újra és újra meglep, mennyire hasonlítunk egymásra sok mindenben; és számomra olyan könnyű megosztani vele a legapróbb emlékeimet, a legrejtettebb érzéseimet. Kitaláltunk saját kis hagyományokat, amiket a leveleinkben követünk (és ezek számomra mindennél többet jelentenek). Egész életemben még sosem éreztem magam ennyire látva és megértve; ez kétségkívül egy életre szóló élmény. És a legviccesebb az egészben — még a nevét sem tudom annak a lánynak, akit a lelki társamnak hiszek.
Egyszerűen nem tudom elképzelni az életem a Slowly App és az általa megismert különleges ember nélkül. Vajon valaha is látja majd ezt a történetemet? Nem tudom, de ezeknek az érzéseknek a megosztása szükségesnek tűnik (és teljesen biztos vagyok benne — ha egy nap meglátja — azonnal magára ismer). Végül, még csak szavakat sem találok, amikkel eléggé meg tudnám köszönni ennek az alkalmazásnak a készítőinek azt a felbecsülhetetlen lehetőséget, hogy megtalálhattam a „hazai” emberemet, az abszolút lelki társam.
