Originally written in English. Translated by Vajk Gergely Klukon.

Csak a harmincas éveim elején diagnosztizálták nálam az autizmust, így évekig állandó szorongás és frusztráció volt bennem, amiért nehezen tudtam kapcsolatot teremteni másokkal. A húszas éveimig nem szereztem barátokat, igazi barátokat, és a húszas éveim végén elvesztettem őket. Így évek óta először találtam magam újra egyedül, és tanácstalanul. Számos discord szerverhez próbáltam csatlakozni, de túlterhelt és félénk voltam (borzalmas keverék, ha valaki introvertált, mint én!).

Végül a Play Store-t böngésztem. Rengeteg csevegőalkalmazás közül lehetett választani, de én és az azonnali üzenetküldés nem jövök ki jól egymással. Ezért valami lassabbra gondoltam, ami nagyobb kontrollt adott: levelezőpartnerek. A Slowly egyike volt a kevés lehetőségnek, ami felbukkant, és biztonságosabb is volt.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy az első néhány levelezői próbálkozásom simán ment. Nehéz volt találni valakit, akivel jól összebarátkoztam, de nem tartott sokáig az sem. A legtöbb leghosszabb ideig tartó levelezőtársam az volt, aki először engem keresett meg, és már a kezdetektől fogva tudtam, hogy ez egy ideig tart majd. Az egyikük író volt, mint én, de neurodivergens. Megrázó volt a rendszer számára, hogy találkoztam valakivel, akivel sok közös vonásom volt – valakivel később több mint ötven levelet váltottam (messze a legtöbbet!), többnyire az írásról, a nemekről és a kapitalista társadalomban való eligazodásról beszélgettünk transz és neurodivergens szemszögből.

Szóval hálás vagyok a Slowlynak, amiért lehetőséget adott arra, hogy kapcsolatba kerüljek emberekkel és barátságot kössek. Szeretem a lassú tempóját; ez teszi a kommunikációt fogyaszthatóvá, és teret ad nekem ehhez.